A várandósság időszakáról órákig lehetne beszélni, de bizony néha egy kép többet elárul minden szónál. Apró pocaklakód ultrahangfelvétele, vagy a terhesség képekben eléd tárják azt a csodát, amit egy új élet megfoganása és fejlődése jelentenek.
A kismama már nagyon türelmetlenül várja a szülést, egyszerre izgatott és megkönnyebbült, hogy már nincs sok idő hátra. Valójában nagyon ritka az olyan baba, aki a szülés várható napján születik meg, sokan még váratnak magukra néhány napot, de szép számmal akadnak olyanok is, akik ki sem várják a 40. hetet.
Ezer képben örökítette meg feleségét terhességének kilenc hónapjában egy brit férfi. Babát várva tömegek előtt pózolni, nos, nem éppen a legvonzóbb ötlet egy nő számára. Egy fiatal brit kismama azonban úgy döntött, mégis így tesz: Osher Grencelről több mint 1000 fényképet készített férje, Tomer, miközben kislányukat várta.
A megtermékenyülés az a folyamat melynek során a hímivarsejt egyesül a petesejttel. Huszonnégy óra után a megtermékenyülést követően létrejön a kétsejtes stádium. A második-harmadik napon a zygota többszörös sejtosztódáson megy keresztül, szedercsíra állapotban van.
A terhesség 34. hete során a kis pocaklakók nagy része már fejjel lefelé van,…
A várandósság közeledő végét az is jelenti, hogy a baba a terhesség 33. hete…
Gyakorlatilag a terhesség 32. hete után a babák már általában ugyanabban a helyzetben maradnak….
Ha babád eddig nem volt túlságosan aktív, akkor a terhesség 31. hete során garantáltan…
A terhesség 30. hete ismételt orvosi ellenőrzéseket tartogat a kismamák számára, akiknek szervezetében ekkor…
A 36,5 cm-es magzat súlya a terhesség 29. hete során már elérheti az 1300…
A terhesség 28. hete kapcsán érdekességként jó ha tudod, hogy szívednek akár negyven százalékkal…
A terhesség 27. hete nem tartogat semmilyen vizsgálatot, így nyugodtan élvezheted a pocaklakóval töltött…
Az ultrahangról általánosságban elmondható, hogy az elsőszámú vizsgálati módszer babád fejlődésének nyomon követésére. Természetesen…
A várandósság örömteli hónapjai alatt bizony nem árt olyan témákkal is foglalkoznod, mint a…
A második trimeszter végén járva, a terhesség 26. hete körül a várandós kismamák általában…
Kismamaként különösen a terhesség 25. hete körül érdemes odafigyelned a bőrápolásra, hiszen ekkor a…
A terhesség 24. hete vízválasztónak számít, ugyanis gyakorlatilag mindene megvan már ekkor babádnak, ami…
Lassan tapasztalhatod azokat a kellemetlenségeket, melyek a növekvő súly miatt a trimeszter velejárói. A…
Az általános vizsgálatokon túl hüvelyváladék tesztelés és terheléses vércukorvizsgálat várnak a várandós édesanyákra a…
Mivel félidőben már gömbölyödik pocakod rendesen, így ideje, hogy ruhatáradat is kiegészítsd új darabokkal….
Akik már tapasztalták a várandósság hónapjait, akár a terhesség 20. hete során érezhetik már…
A terhesség 19. hete alkalmából kerül sor a második, úgynevezett genetikai ultrahang vizsgálatra, mely…
A terhesség 18. hete során a kismamáknak egy sor vizsgálaton kell átesnie. A szokásosakon…
Amellett, hogy a terhesség 17. hete során babád egyre dundibb lesz a bőre alá…
A terhesség 16. hetes során a kis pocaklakó vígan elvan a magzatvízben, ahol kifejlett…
Szervezeted változása miatt a terhesség 15. hete tájékán már érdemes odafigyelned arra, hogy milyen…
Ha a terhesség 14. hete mindenféle komolyabb gond nélkül elérkezett, akkor megnyugodhatsz egy kicsit,…
A magzat nemének megállapítása szempontjából a terhesség 13. hete már megfelelő időpont lehet. A…
A terhesség 12. hete azért bír különös jelentőséggel, mert ekkor kerül sor a nyakiredő…
Azért csodálatos a terhesség 11. hete, mert ekkorra minden szerv kifejlődik már kezdetleges formában….
Bár még embriónak nevezi a szaknyelv a kicsit a terhesség 10. hete során, de…
A terhesség 9. hete még nem alkalmas arra, hogy kiderüljön, fiút, vagy lányt vársz-e,…
Másfél grammnyi embrió, kimutatható gerincoszlop és napi 1 mm-es növekedés – a terhesség 8….
Leendő édesanyaként fontos tudnod, hogy az első trimeszterben a terhesség 7. hete nem épp…